2024/2025
Versenybizottság elérhetősége: nemes_alk@inf.elte.hu
Adatkezelési tájékoztató, Hozzájáruló nyilatkozat
Az ünnepélyes eredményhirdetésére 2025. május 8-án 10:00-14:00 között kerül sor, amelyre Önök intézményből is várjuk a döntőbe jutott diákokat és felkészítő tanáraikat. Ezen a napon több versenyünk díjátadójára is sor kerül. Korcsoportonként a legjobb 10 diák kap oklevelet és tárgyjutalmat. (A további helyezettek az oklevelüket csak e-mailben fogják megkapni, PDF formátumban.) Az eredményhirdetésen kívül a diákok érdekes workshop-okon és informatikai akadályversenyen vehetnek részt, ahol szívesen látjuk a döntőbe jutott versenyzőket az elért helyezéstől függetlenül. A kísérő tanárok részére izgalmas, mesterséges intelligenciáról szóló előadásokkal készülünk. Az esemény helyszíne az ELTE Informatikai Kar déli épülete (Budapest, XI. kerület, Pázmány Péter sétány 1/C). Regisztráció a nyugati (a dunai oldallal átellenes) bejáratnál lehetséges 10:00 és 11:00 között. Ekkor lehet jelentkezni a workshop-okra is. A programok listája hamarosan elérhető lesz ITT, érdemes előre kinézni, hogy melyiken szeretnének részt venni. A távolról érkezők számára a rendezvény idejére parkolási lehetőség biztosított a Lágymányosi Campus parkolójában, a sorompót a "Nemes Tihamér eredményhirdetésre érkeztünk" jelszó bemondására nyitja a portás.
Program:
CÍM | Előadó | Kiknek szól? | 11-11:45 | 12-12:45 | 13-13:45 |
---|---|---|---|---|---|
Regisztráció 10:00-11:00 | |||||
Akadályverseny & KVÍZ 10:30-14:00 | |||||
Kovács Mihály Grafikus Programozás Verseny eredményhirdetése | x | ||||
Nemes Tihamér Nemzetközi Programozás Verseny eredményhirdetése | x | ||||
Nemes Tihamér Országos Alkalmazói Verseny eredményhirdetése | x | ||||
Milyen egy MI versenyfeladat megoldása? A János Gazda feladat megoldása. | Takács Tamás | 9-12. évfolyam, tanárok | x | ||
Milyen egy MI versenyfeladat megoldása? | Takács Tamás | 9-12. évfolyam, tanárok | x | ||
Milyen egy MI versenyfeladat megoldása? Az elrejtett kincs feladat megoldása. | Molnár Imre | 9-12. évfolyam, tanárok | x | ||
Elveszi-e az MI az adataimat? -- Az MI biztonságos felhasználásának opciói | Dr. Gulyás László | 9-12. évfolyam, tanárok | x | x | x |
Videójáték Mod-ok informatikus szemmel | Gschwindt Olivér | 7-12. évfolyam | x | x | x |
Python programozás bevezető | Nikházy László | 5-8. évfolyam | x | x | |
Gondolkodtató versenyfeladatok kezdőknek | Nikházy László | 6-8. évfolyam | x | ||
GameShow készítés PowerPoint-ban | Simon Hunor Etele | 9-12. évfolyam | x | x | |
Uno játék készítése objektumelvűen Imagine-ben | Kurucz Kristóf | 10-12. évfolyam | 12:30-14:00 | ||
Játékprogramozás Scratch-ben | Agócs Noémi | 3-6. évfolyam | x | x | |
Táblajátékok programozása Imagine-ben | Mahler-Lakó Viktória | 7-9. évfolyam | x | x |
Határidők
2025. jan. 8. | Nemes Tihamér NITV jelentkezés határideje (jelentkezés: https://forms.office.com/e/ct5YG2X3t7) |
2025. jan. 22. | Első, iskolai forduló - 1. korcsoport (szerda 14:00-16:00) |
2025. jan. 22. | Első, iskolai forduló - 2. korcsoport (szerda 14:00-17:00) |
2025. már. 3. | A továbbjutás ponthatáráról az OVB értesíti az iskolákat |
2025. már. 29. | Második, országos forduló Budapesten (szombat, 1. korcsoport 10:00-14:00; 2. korcsoport 10:00-15:00) |
2025. ápr. 28. | Az eredményekről az OVB értesíti az iskolákat |
2025. máj. 8. 10-14 óra | Ünnepélyes eredményhirdetés az ELTE-n Helyszín: Budapest, XI. ker. Pázmány Péter sétány 1/C. |
Feladatok, megoldások és eredmények
1. forduló | eredmények | ||
---|---|---|---|
Nemes Tihamér OKATV 1. korcsoport (7-8. osztály) | |||
Nemes Tihamér OKATV 2.-3. korcsoport (9-12. osztály) | |||